Amerikai karácsony 4 – Rendhagyó útinapló egy amerikai kisvárosból

Befejeződtek a karácsonyi készülődések, és végre elérkezett a nagy nap. Ahogy már említettem korábban, itt senki sem ideges. A barátnőm úgy döntött, hogy a fárasztó ünnepi főzögetés helyett egy tízszemélyes lasagna-tálat, húsételt, valamint salátát rendel egy helyi olasz étteremből, s inkább velünk tölti az időt. A család többi tagja pedig hozhatja az édességeket. Na ennyit a hagyományos amerikai karácsonyi ételekről! De sebaj, fontosabb a békesség, mint a maximalizmus.

Amint megérkezik a családtagokkal ’kibővített’ négy felnőtt gyerek, az unokák rögtön birtokba veszik az egész házat. A család apraja-nagyja egyszerre beszél, és a nagy hangzavarban nem igazán lehet semmit se érteni, de az látszik, hogy mindenki jól érzi magát. A gyerekek nagy izgalommal várják az ajándékozást, és az lenne a szabály, hogy egy valaki csak egy ajándékot bont ki egyszerre és megmutatja a többieknek. Ezt persze 5-6 gyerek jelenlétében nem igazán lehet betartani, és hamarosan óriási káosz keletkezik. A levegőben csomagolópapír repked, és míg a nagyobbak azon vitatkoznak, hogy melyik ajándék kié, a kis másfél éves csendesen alszik egy nagy kupac csomagolópapír alatt. A felnőttek csak jelképes ajándékokat kapnak, a nagymama fonalat, a nagypapa pedig egy pár golf labdát. Nekik az a legnagyobb ajándék, hogy együtt a család.

Ezután mindenki körbeállja a terülj-terülj asztalt, majd a házigazda megáldja az ételt. A barátnőm közli, hogy mi vegyünk először az ételből, hiszen mi érkeztünk legmesszebbről. Ezt a többiek hangos műfelháborodással veszik tudomásul. Mindenki megpakolja a tányérját, és leül oda, ahova akar, nincs ünnepi ültetési rend, ahhoz túl sokan vagyunk, de úgy tűnik ez nem zavar senkit. A gyerekek annyira elmerültek az új játékok tengerében, hogy fel sem tűnt nekik, hogy mindenki már eszik. Ettől se ideges senki. De még azon se kapja fel a fejét senki, hogy a hároméves kisfiú éppen belerohan a karácsonyfába, és lefejeli a legszebb karácsonyfadíszt és már a második pohár üdítőt önti ki a szőnyegre. Inkább gyorsan előkapják a fényképezőgépet, hogy megörökíthessék ezt a vicces pillanatot. A dísz pótolható, a békességben és szeretetben együtt töltött idő pótolhatatlan, és pont az ilyen dolgokból lesznek később a legkedvesebb karácsonyi emlékek.

Merry Christmas!

Leave a Reply

Spam Protection by WP-SpamFree