Határaink

Mikor mondjunk nemet?

Az emberi társadalom jól látható fizikai határok köré szerveződött. A telekhatárokat a Földhivatal pontosan jegyzi. Az egyszerű kerítésektől az országhatárokig számtalan figyelmeztető jel mutatja, hol húzódik az a vonal, amelyet illetéktelennek átlépni tilos. A lelki határokat azonban sokan figyelmen kívül hagyják, s ezáltal agresszorrá vagy – épp ellenkezőleg – kiszolgáltatottá válnak. A lelki határok kiépítése és nyilvánvalóvá tétele alapvetően fontos az egyén boldogulásához, valamint a sikeres közösségi, társadalmi élet kialakításához – állítja Henry Cloud és John Townsend Határaink című könyvében.

A lélek határai ugyanolyan valóságosak, mint a fizikai határok, azzal a különbséggel, hogy láthatatlanok és nehezebb felismerni őket. Márpedig az egyén identitása, cselekvőképessége, lelki egészsége és sikeres életvezetése szempontjából kulcskérdés, hogy felismerje saját és mások határait – írják a Határaink című könyv szerzői. A házasságban, a családban, a munkahelyen, a baráti kapcsolatokban, sőt, saját magunkkal szemben is rendkívüli fontos a határok felismerése és tiszteletben tartása. A valóság azonban másképp néz ki: az érdekek érvényesítése miatt az életünk át van szőve lelki határsértések sorozatával, akár mi lépünk tiltott területre, akár rajtunk akarnak átgázolni egyesek. A pszichológus szerzőpáros részletesen elemzi a problémák kifejlődésének okát és bibliai alapelveken nyugvó kezelését, gyakorlati példák sorozatán keresztül világítva meg az egyes – fentebb említett – területeket. Mindezt könnyen olvasható és érthető stílusban adják közre, így nem meglepő alkotásuk népszerűsége: a könyv világszerte több mint kétmillió példányban kelt el. Elgondolkodtató, hogy ha az individualizmusáról és az egyén szabadságának nagyfokú tiszteletéről híres amerikai társadalom számára ilyen fontos üzenetet fogalmaznak meg, akkor ez az üzenet mennyivel inkább „nagyot szól” azokban az országokban, amelyekben a közgondolkodást még mindig a posztfeudális és posztkommunista szemlélet hatja át.

A határok jelentősége

A jó határok megkülönböztetnek minket másoktól, biztonságos mozgásteret adnak számunkra, és megvédenek a kiszolgáltatottságtól. A helyesen kialakított határok a kapcsolatokat a tisztelet és a kölcsönösség irányába terelik, segítenek tisztázni a motivációinkat, és ahelyett, hogy bezárnának, nagyobb szabadságot biztosítanak számunkra. A jó határok nem falak, hanem szelektíven működő kapuk, amelyek lezárulnak az ártó hatások előtt, de megnyílnak, ha pozitív befolyás ér bennünket. „Belül tartják a gyöngyöket és kívül a disznókat.”
Csak úgy tudunk egységben lenni egymással, ha a közösség minden egyes tagjának megvan a saját területe, amelyért felelősséget vállal. Nem vállalhatunk felelősséget mások életéért és mások sem a miénkért: noha hatással vagyunk egymásra, saját határainkon belül miénk a felelősség. A határok eltolásával összekuszálódik a felelősség kérdése, ami teret nyit a manipulációnak, egymás kijátszásának. Ha nincsenek határok, akkor soha nem szembesül az ember a tettei következményével. Ha valaki például felelőtlenül szórja a pénzét, a barátai vagy szülei azonban mindig kisegítik, mielőtt bajba kerülne, akkor sosem lesz alkalma meglátni a tettei következményét és változtatni a magatartásán. Ha egy munkatársunk rendszeresen eltrécseli a munkaidőt, és az így felgyülemlett munkát a beosztottakra hárítja, hasonló helyzet áll elő, ráadásul a helyette dolgozók sérelmére. „A kapcsolatok megsínylik a ki nem nyilvánított határokat, hiszen – akár kifejezzük őket, akár nem – léteznek, és hatnak ránk” – írják a szerzők. Érdemesebb tehát nyilvánvalóvá tenni őket.

A határok kifejlődése

A születés utáni első hónapokban anya és gyermeke annyira eggyé válnak, hogy szinte szimbiózisban léteznek anélkül, hogy a csecsemőnek külön éntudata lenne. Miután a kisbabában kialakul az anyja szeretetéből fakadó biztonság, elkezdődik az eltávolodás és az úgynevezett dackorszak. A „nem”-ek nem feltétlenül a lázadó emberi természet megnyilvánulásai, hanem annak a jele, hogy a kicsi kezdi megtapasztalni az én határait, élvezi, ahogyan egyre jobban birtokolja önmagát, és tapasztalataival addig terjeszkedik, addig feszíti a húrt, amíg nyilvánvaló korlátokba nem ütközik. Ezek a korlátok azután beépülnek a személyiségébe, és a fejlődés további szakaszain (serdülőkor, önálló egzisztenciateremtés, házasság) keresztüljutva egész életén át végigkísérik. „Minél korábban tanulják meg a gyerekek, hogyan jelöljenek ki egészséges határokat, annál kevesebb nehézséggel találják magukat szemben életük későbbi szakaszaiban” – olvasható a könyvben. Fontos tehát, hogy a szülők pozitívan lássák és helyesen kezeljék ezt a személyiségfejlődéshez nélkülözhetetlen folyamatot. Az a gyermek, akinek mindig tiltva volt a „nem” kimondása, a rosszra sem tud majd nemet mondani, és könnyen áldozattá, a körülmények rabjává válhat.

Határkonfliktusok

A rosszul kialakított vagy épp hiányzó határok mindenképpen határkonfliktusokhoz vezetnek, ezért korrekcióra van szükség. A szerzők útmutatása alapján mindez még felnőttkorban is kivitelezhető, megfelelő körültekintés és nem kis erőfeszítések által.
A könyv részletekbe menően tárgyalja mindazokat a területeket, ahol szükség lehet helyreállásra. Családon belül például gyakran problémát okoz, ha a szülők felnőtt „gyermekeiket” irányítják. Fokozza a konfliktusok számát, ha a „kicsi” már meg is házasodott. Sikeres életpálya, boldog család, felelősen meghozott döntésekre való képesség elképzelhetetlen a határvonalak világos, bár szeretetben történő meghúzása nélkül. „A határok kijelölése a felnőtté válás egyik lényeges eleme. A folyamat egyik lépéseként kikerülünk a szülői tekintély befolyása alól, és Isten tekintélyének rendeljük alá magunkat” – szól az instrukció.
A baráti kapcsolatokban a helyesen kialakított határok biztosítják a kölcsönösséget, vagyis azt, hogy egyik fél sem használja ki a másikat. A helyesen meghúzott határoknak még a házasságban is fontos a szerepük, hiszen a saját lelkét mindkét fél maga birtokolja, s csak a szabad akaraton alapuló döntések által tud megvalósulni az egység. „Több házasság megy tönkre a gyenge határok következtében, mint bármely más ok miatt” – vélik a szerzők.
A gyermekekkel való kapcsolatban a legbrutálisabb határátlépés a gyermekek molesztálása. Ilyen esetben létkérdés a rehabilitáció, mert a határok újbóli felépítésének hiányában a sérülést elszenvedett gyermek mindenki által leigázható felnőtté válhat. A munkahelyen is fontosak az átlátható körülmények, mert csak így lehet felelősen munkát végezni, csak így mérhető a teljesítmény. A saját magunk számára állított határvonalak segítenek a helyes pénzkezelés, időbeosztás, életvitel kialakításában, a Mindenhatóval való kapcsolattartásban pedig szintén a (bibliai) határvonalak adják meg azt a keretet, amelyen belül gyümölcsöző életet tudunk élni.

Az egészséges határok helyreállítását bölcsen kell végezni, mert az mindenképpen megpróbálja a kapcsolatokat. Az újonnan felállított határvonal haragot, neheztelést, ellenséges indulatot is kiválthat a másik félből. A könyv konklúziója, hogy mindezekkel szembenézve mégis érdemes vállalni a kockázatot, mert csak így vehetjük kezünkbe saját életünk irányítását, s így válhatunk valódi önmagunkká, teljes értékű emberekké.

Somorjai László – Hetek

http://www.hetek.hu/eletmod/201008/lelki_hatarsertesek